Elgondolkodtam a dolgokon.
Nem értem még mindig, miért zavarunk egyeseket. Semmi földet megrengető dolgot nem csináltunk. Sokkal kegyetlenebb emberek
vannak, mint vámpírok. A másik gondolatom pedig az volt, hogy miért szúrja a szemét. Elolvassa amit írtam, és rögvest valami
kibúvót keres az ember az igazság elől. Nem tudja azt mondani, ha nem is hisz a vámpírokban, hogy oké, itt van egy elmebeteg,
aki magát holmi vérszívó sötétség-rémjének tartja magát. Nem, rögvest bele kell kössön, és úgy tesz, mint aki jobban értene
ehhez. Egyébként meg nem is ismernek, mégis megítélnek. Csak a kinézetről, vagy megérzésből. Lehet, hogy ezért nem érzik
egyértelműnek egyesek a tényeket velem kapcsolatban. Szeretném untatni önöket magammal egy kicsit, hogy hogy is néz ki egy
mai vámpír, miért is lesz az, és a többi ezzel kapcsolatos dolgok. Ha valakinek érdembeli hozzászólása, vagy kérdése lenne
eme cikk elolvasása után, azt elküldheti nekem a nemo90113@freemail.hu e-mail címre, vagy a vendégkönyvbe is beírhatja, mivel
gyakran szemmel tartom ezt a honlapot. Hogy miért? Mert nagy jövőt jósolok neki. Nem sok magyar honlap van, ami a vámpírokkal
foglalkozik, ezért ez az oldal egyedi lehet a maga nemében. Először talán csak én írok magamról, és hogy szerintem milyen egy
fajtámbeli (mind különbözünk, én csak a magamról, és a közelemben élő vámpírokból indulhatok ki, amikor elemzem a fajtám).
Akkor kezdema történetem, amibe bele fogom fűzni az általános vámpír-jellemzőket. Megszülettem emberként. Az is maradtam 10
évig. Teljesen átlagos voltam. Divatos ruhák, divatos zene, haverok, bulik, strandolás, minden amit egy normális ember
csinált, azt én is megtehettem, és meg is tettem sokat közülük, élvezettel. Kicsapongó életet éltem barátnői szempontból,
sűrűn váltogattam, ami miatt eléggé rossz elképzeés alakult ki rólam, és nehéz volt megtalálnom az igazi nagy Őt.
De sikerült, 3 év barátság után szerelmes lettem egy barátnőmbe, akivel eddig szigorúan baráti volt a kapcsolatom. Nagyon
szerettem őt, elkezdtem függeni tőle, mert nagyon befolyásolta a kedvem, ha nem lehettem vele. Ezt leszámítva nagyon boldogok
és elégedettek voltunk. De a kapcsolat egy éves évfordulóján baleset történt, amibe mind ő, és családja nagy része belehalt.
Csak úgy mint az én lelki világom. Megvettem életem első napszemüvegét. A temetőben járkáltam mindig, és csak ritkán mertem
az ő sírja elé állni, mert nehéz volt lelkileg szembesülni a ténnyel, hogy nincs többé. Körül-belül egy hónap múlva
felfigyeltem arra, hogy egy korombeli lány mindig követ, és ha ne is feltűnően, de figyel. Szóval átlagosítva úgy néz ki egy
vámpírjelölt ember, aki nagyon szomorú, öngyilkosságot fontol, és elege van az emberekből. Egyik nap odajött hozzám, és
beszélgettünk. Arról hogy én miért vagyok itt, tanácsokat adott, hogy tegyem túl maga rajta, és nagyon rendes volt velem.
Megértett. De amikor én rákérdeztem, hogy ő miért van itt (hiszen 11 éves gyerekek nem lófrálnak mindig a temetőben), csak
annyit mondott, hogy miattam. Ne értettem miért. Aztán elkezdett mesélni egy filmről, persze vámpírosról. Átlagosan donort,
és gyereket úgy szerzünk, hogy beszélgetünk vele, és sézrevétlenül tereljük a szót a fajtánkra, és kipuhatoljuk, hogy hisz
e az ilyemsikben, vagy hogy el tudná-e tűrni az ilyen életet. És kicsúszott belőlem, hogy imádom azt a filmet, és hogy
nagyon jól lefesti a lelki kínt, amit most én is átélek. Azt is mondtam, hogy nem lehet véletlen ennyi legenda, mítosz, és
film. Magérdezte, hogy nem akarom-e csökkenteni a kínomat azzal, hogy felnyitja a szemem, és azzá tesz. Nem akartam elhinni.
Hülyeségnek tartottam, és ezért egyeztem bele. Ugyanmár, nem változtathat csak úgy vámpírrá egy 11 éves(nek kinéző) lány!
Holnap este kezdtük el a ceremóniát. Erről majd abban a cikkben írok, amiben a vámpírokat írom le, mint biológiai lényeket
(Tomzon úr kérésére).
Először nem éreztem semmi különöset. De holnap reggelre ismét kimentem, azzal az érzéssel, hogy mekkora kamu ez az egész.
De ő is ott volt, és azt mondta, hogy lesz egy tábor, amire el kell menjek. Ő is ott lesz. Később derült ki, hogy a tábor
valójában az a hely, ahol az ifjú vámpírokat képzik ki az életre, és azért kell tábornak álcázni, mert ha huzamosabb időre
eltűnnénk a szülők, és ismerősök szeme elől, bármilyen ok nélkül, elkezdenének keresni. A kiképzés elején már hittem a
dologban. Mert a legelső lecke amit meg kell tanulni, az az, hogy az éhséünket kontrollálni kell. Azért kezdtem el hinni,
mert éreztem az éhséget. A feladat fizikailag úgy néz ki, hogy a mestereddel egyedül vagy egy nagy teremben, és nem ehetsz
belőle akkor, amikor akarsz. Körülbelül ezt 16 etetés után tanultam meg (szándékosan nem harapást írok, mert a díszes fogak
ellenére nem használjuk őket, higiéniai, és esztétikai okok miatt. Könnyen fertőződik az úgy kreált seb). Ezek után egy
emberrel kellett kipróbálni, ésatöbbi, ésatöbbi. A kiképzéshez hozzátartozott még az elenség elől történő rejtőzködés, az
energiák kezelése, minimális mágiaismeret, biztonságos táplálkozás, társadalom-ismeret, donorszerzés, illetve egy társ
felismerése. Ezek nem írom le részletesen, mert hosszú, 1 hetes volt a ,,tábor". Akit bővebben érdekel, az várjon türelmesen,
adjon hangot ennek a vágyának, és írok erről is eg részletes elemzést. Ez a teljesen átlagos dolog. Ez minenkivel így
történik.
Ezek után kapja csak meg a teljes vámpírsági jogokat (klánokhoz történő csatlakozás, donortartási engedély...), és ekkor
kezdi el azt érezni, hogy ő sokkal idősebb mint amenniynek látszik. És estére ez be is bizonyosodik (vagy amikor az illető
alszik), mert elkezdi szép lassan, megálmodni az összes alakjának a történetét, és a lényegesebb dolgokat talán meg is
tanulja belőle (például, az én legelső alakom orosz volt, és akkoriban nem volt divat írni, és olvasni az alsóbb körökbe
(sajnos ahhoz tartoztam akkor), de nekem meg kellett tanulnom mert a mesterem ezt kívánta, és örök időre benem maradt,
hogy tudok cirill betűkkel írni, pedig soha nem tanultam ebben az alakomban). Ezek miatt az álmok miatt lelkileg is nagy
változásokon mentem keresztül. Ez mindenkinél így van, leszámítva azokat, akiknek nem volt előző alakjuk (ami nagyon ritka),
hiszen egy vámpír nem hal meg. De ez ne úgy van, ahogy az emberek gondolják. Ugyanannyi ideig élünk, mint egy normális ember,
azt leszámítva, hogy nem betegszünk meg, csak ritkán, és gyógyíthatóan. Amikor meghalunk új alakot kapunk, aki kezdetben
ember. De a vérét ha frissítik, mint nekem ahogy azt tette a 11 éves lány, akkor ráébred előző életeire, és így bizonyos
halhatatlanságot élvezünk. Ennek a rendszernek a hibája, ha egy ember nem vámpír, de emlékezik előző életére, ezt hívjátok
ti, eberek reinkarnálódásnak. Mi új alakszerzésnek.
A testi elváltozásaim a lelki torzulásom megnyilvánulásai voltak. Hosszú körmök, fekete ruhák (régiesek, bőr), bőrkesztű,
Vékonyodás, sápadás, elszíneződő szemek. Lelkileg pedig teljesen tönkrementem, hogy mindent más szemmel nézhessek. Nem voltam
,,buliban" 5 éve, betörtem legjobb barátom orrát, mindenkitől elhúzódtam, szálkásodott az írásom, néha remegett a kezem, és
nem izzadtam (bár ezt azt hiszem a jobb dolgokhoz sorolhatom). Azt hittem, hogy így más ember lettem, és új szerelmet
találhatok magamnak. Rosszul gondoltam. Ezeknek a groteszk próbálkozásoknak hónapos kapcsolatok lettek az eredményei,
szenvedéssel, vitákkal telve. Erről már lemondtam. A barát szerepét szerencsére betöltötte egy ember, ebben nem volt gondom,
ezért volta képes talpra állni. Az absztrakt rajzolásba, és a költészetbe menekültem. Kifejlődött bennem isten gyűlölete
(hangsúlyozom, bennem. Nem a vámpírokban! Ez az én személyes problémám!), mert úgy gonbdolom, hogy ha ő irányítja a sorsokat,
akkor nekii köszönhetem mindezt. Az embereket is gyűlöltem, mert nem fogadtak el, incidensek értek, mind lelkileg, mind
testileg (bár ebben is inkább a lelki rész volt fájdalmasabb). Elhatároztam, hogy ellenben a többi meghúzódó titkolódzó
vámpírral én vállalom magam, a divat-isten, és ember iránt érzett gyűlöletemmel együtt, de mégis az a célom, hogy végre,
a történelem során először békében élhessen a két faj. De lassan arra kezdek ráébredni, hogy ez nem lehetséges, hiába volt
az a sok javaslatom, a városomban, amit be is tartottak, az irántunk táplált utálat nem akar szűnni. Ezért nekem csak annyi
a célom, és értelmem, hogy írjak, rajzoljak, hátha valaki felfigyel, és így többet érek el, mint a tettlegességgel.
Azt remélem, hogy egyszer lesz olyan szép számunk, hogy végre tiszteljenek minket, és egyenrangú félként tiszteljenek
bennünket. Nem akarok tüntetéseket, se razziákat az emberek ellen, mert akkor azt csinálnánk, amiket ők tettek ellenünk.
Márpedig az ellenséggel nem azonosulni kell, hanem felül kerekedni azon. És ezalatt nem a fizikai győzelmet, hanem az etikait
értem. Remélem érdemes untattam önöket, és hogy voltak páran olyan türelmesek, hogy végig olvasták ezt a cikket.
Egy hónap múlva ajánlatot teszek Tomzon úrnak, két újab cikkem közzretételére, amiknek címe: A vámpír mint lény, és A
vámpírok mindenre visszatekintő története. Ha érdeklődés van ezek iránt, én áldásom adom közzétételére, ha negatív, ha
pozitív véleményt kapok, egyaránt, de megköszönöm, hogy ilyen fontos dolgokat közzé tesz a honlapján kedves Tomzon, hálás
vagyok önnek. Remélem ezt, és még a két következő cikket is méltónak találja arra, hogy felrakja a honlapra. Továbba,
javaslom, hogy ha vannak erre hajló emberek, illetve lények, egy szabad chat időpontot kéne kitűzni, amikor én fenn leszek a
honlap chat részén, és akkor bárki kérdezhetne tőlem, és én készséggel válaszolnák. Az időpontot az önök döntésére bízom,
megpróbálok eleget tenni neki, a jövő hónapban.
Köszöni megtisztelő figyelmüket:

D

Akit a művészetem érdekelne annak se hagyom, hogy ne szórakozzon:

Élj, és hagyj élni!

Mondd: élj, és hagyj élni!
De könyörgöm ne kelljen kérni.

Elegem van belőle, hogy mindenütt megszólnak,
Hogy akárhova megyek mindent az én számlámra rónak,
Elég volt abból, hogy egy perc nyugalmat nem adnak,
Akár csak egy órára, de magamra soha nem hagynak.

Ebben a folyamatosan változó világban,
Akadályokba ütközök, forduljak bármilyen irányba,
Falnak ütközök, és fájdalmasan beverem a fejem,
Próbáltam megtalálni, de sehol nem leltem a helyem.

Védjem magam bármivel, utálatotok vírusa megtalál,
Belémköltözik, lassan, de biztosan belülről megzabál.
És én ha már csak mentségként is, csak ennyit szólok,
És ezért nem vagyok egy nagy prófétai szónok:

Hagyj élni, és halni,
Szeretnék szeretetet kapni,
De ha nem fogjátok hagyni,
Depresszióm fel fog falni.

Hagylak élni, halni,
Neked nem kell szeretetet adni,
Nem kell mindenütt belém marni,
Békében kéne végre maradni...

Az álmaim nem szólnak sokról, mint azt hiszitek,
Nem világuralom, győzelem, pusztítás, meg ilyenek,
Hanem csak egy igaz barát, kivel harmóniát gyakorolhatnák,
És akkor a pokolba nyugodtan, elégedetten gyalogolhatnák.

De ha ennyit is sajnáltok tőlem, lelkem háborogni fog,
És a még szelíden megrejtőző türelmem lassan elfogy,
Akkor tényleg szabadon eresztem a dühömet,
És mondhatjátok, hogy elöntött a sötét gyűlölet.

De még most mondom, nem akarok áldozat lenni,
És gondolom sokan közületek nem akarnak elveszni,
Ne legyetek szolgái a szürke életnek,
De gondolom nem figyelsz, hiába kérlellek.

Én vagyok az Anti-Divat-diktátor,
Én vezetem a hamis hírtábort,
Én vagyok a tégla a csapatban,
A hiányzó nyúl a bűvészkalapban.

Én vagyok a kém a rendszerben,
Aki nem tudja mit csináljon e helyzetben.
Én vagyok a négyzet alakú kerék,
A vörös riadó, ami jelzi a veszélyt.

De én nem sípolok, vagy vinnyogok,
Hanem kinézetemmel feltünően villogok,
Hátha egyszer észre vesznek, meghallgatnak,
És szép lassan a szidalmak elmaradnak.

Térjetek észre,
Ne tegyetek félre,
Mondja mindenki velem,
Ne hiába fogjam a fejem:

Hagyj élni, és halni,
Hagyd sorsomat megvallni,
Ne kelljen a szemedet mindig takarni,
Hagyj az árral szemben haladni.

Élj, és hagyj élni,
De ne kelljen többet kérni.

                                D

Elérhetőség:  nemo90113@freemail.hu